Az első magyar Kékkereszt Egyesület alapítója egy azelőtt rendkívül iszákos újvidéki iparos volt a múlt század végén. Külföldi útja során megismerte a Nemzetközi Kékkereszt szervezetet és befogadta a gyógyító evangéliumot. Iszákosságától megszabadulva elhatározta, hogy felkarolja alkoholista embertársai sorsát és kapcsolatba lépett a svájci Kékkereszttel. Ennek hatására Újvidéken megalapította a Kékkereszt Egyesületet. Ezzel egy időben budapesti evangéliumi körökben is megindult az iszákosmentö mozgalom. 1895-ben megalakult a Kékkereszt Egyesület. 1919-ben a kommunisták betiltották az egyesületet, de 1921-ben újraszerveződve a Kékkereszt tovább folytathatta munkáját egészen 1948-ig, amikor a hatalomba lépő kommunisták ismét betiltották. A gyógyító munka a magyarországi Evangélikus Egyházban folytatódott 1953-ig, ezután azonban már csak 1981-ben kezdődhetett újra a magyarországi Református Egyházban szerveződő Református Iszákosmentö Misszió (RIM) megalakulásával. 1989-ben – ismét a svájci Kékkereszt szervezettel karöltve – megalakult (újra) az első Kékkereszt csoport a RIM- ben, majd 1993-tól ismét önálló egyesületként folytathatja tevékenységét szoros együttműködésben a RIM – mel. Az együttesen vállalt gyógyító munka eredményeképpen „szabaduló” iszákosok, és más szenvedélybetegek utógondozását a Magyar Kékkereszt Egyesület és Iszákosmentő Misszió országos hálózata segíti.